Az apás szülés és a gyereknevelés új szintre emelte Sáfrány Emese és Hornyák Ádám kapcsolatát. "Az egyik legszebb dolog a szülővé válásban az, hogy a gyerek érkezése a párkapcsolatra is kihat. Én is máshogy nézek Ádámra, amióta megszületett Nolen, és látom, hogy ő egészen máshogy tekint rám, mint korábban. Végig velem volt a vajúdás és a szülés ideje alatt, látta, mit éltem át annak érdekében, hogy megszülessen a fia. Nolen érkezése előtt is fontos volt számára, hogy boldog legyek, de a szülés óta annyira rám van hangolódva, hogy minden apró gesztusomból olvas, figyel arra, hogy mit szeretnék, mire van szükségem" – mondja Emese, majd Ádám veszi át a szót. "A tű látványától is rosszul vagyok, négy éve halogatok egy térdműtétet, és sokáig nem mertem kihúzatni a bölcsességfogaimat se, hiába tudtam, hogy kéne. Ilyen szempontból nem vagyok kemény csávó. Épp ezért óriási hatással volt rám az apás szülés, és az, hogy láttam, Emese mi mindent kibír annak érdekében, hogy világra hozza a fiunkat.
A toborzás mellé állnak a klubok, az iskolák is. De legalább ekkora jelentősége van a gyerekek megtartásának, kinevelésének. Sok verseny van, ami jó. Én magam is návadója vagyok egy viadalnak, a Németh Miklós Gerelyhajító-versenynek, amit több mint egy évtizede rendeznek meg évente a Váci Reménység pályáján, sok-sok fiatal részvételével, a szervezésben jelentős szerepe van a Magyari-házaspárnak. Jó látni, hogy van gerelyes utánpótlás. Belőlük lehetne kinevelni a jövő olimpikon gerelyhajítóit. " No és olimpia Budapesten? "Bajnokként azt mondom, nagy megtiszteltetés lenne, ha 2024-ben Magyarországon rendeznék... " (MOB/VF, fotó: MTI/Németh Ferenc, Pálfai Gábor)
A napokban kapta meg a 2010-es esztendő legjobbjának járó kitüntetést a szövetségben. Jó volt önre nézni, és nekem személy szerint az állandósult minőség, a sziklaszilárdság, a megbízhatóság jutott az eszembe. Mióta is kezdődik az ön nevével a kajakcsapat? Hogy mióta kezdődik? Szerintem az elmúlt néhány évben jutottam el oda, hogy velem kezdődik a csapat. De ha a tényekre kíváncsi: 1996 óta szerepelek a válogatottban, és az elmúlt 15 év alatt mindössze egy botlásom volt, amikor nem kerültem be a csapatba az 1998-as szegedi világbajnokságon. Mondhatom azt, sok generációt megélt versenyző vagyok. Szerencsém volt, hiszen nagyon fiatalon együtt versenyezhettem még Gyulay Zsolttal és Csipes Ferenccel, majd jött a Horváth, Storcz, Vereckei, Kammerer fémjelezte nagy időszak, aztán Bauer Marciék, a Kucsera Gábor féle generáció, és most Szalay Tamásék. Jönnek, jönnek a fiatalok, és én még mindig itt vagyok. Hogy csinálja? Fogalmam sincs. Vagyis igazából nincs receptem rá. Talán van kitartásom, tehetségem, de ami a legfontosabb nagyon szeretem azt, amit csinálok.